Tajcsi blog

... néhány alapvető gondolat mindarról, ami eddig elhangzott és ezután el fog hangzani.

Az egyik legfontosabb dolog, amit itt mindenképp le szeretnék szögezni az a következő: amiről írok, annak közérthetőnek kell lennie, vagyis olyannak, amit egy átlagos intelligenciával rendelkező ember különösebb erőfeszítés nélkül megért (és ezzel nem az olvasóimat szeretném degradálni, egyszerűen csak ezt tartom a közérthetőség definíciójának). Ha valahol olyan kijelentést tennék, ami nincs ilyen módon megalapozva, vagy túl nagyívű az ugrás, vagy túlságosan elvont fogalmak kerülnek elő, amiket maguktól értetődő módon, magyarázat nélkül használok, akkor a Kedves Olvasó sikítson! Köszönöm!

Ugyan ez vonatkozik az "ezoterikus bullshitre". Ha ilyet leírnék (nem fogok), akkor elbuktam, visszasüppedtem a mocsárba, amiből azt hittem, hogy kimásztam, elaljasultam, vége. Nagyon érzékeny pontom ez, és sajnos a tajcsi tele van teljesen légből kapott közhelyekkel, képzelgésekkel és fantáziákkal, amiknek semmi köze (vagy minimális, és nem úgy, ahogy gondoljuk elsőre) a témához.

Még egy nagyon fontos, és gyakran elhanyagolt dolog van: a tajcsi tele van misztikus dolgokkal. Rejtélyes energiaáramlások, láthatatlan erők, földi meg égi csí, születés előtti, meg születés utáni csí. Ezeknek a létezését egyelőre megkérdőjelezem. Csak az van, amit érzékelek és amit megtapasztalok. Az 5 érzékszervből indulunk ki meg a gondolatainkból és az érzéseinkből. Néha ezeket is épp elég nehéz feladat tudatosítani és megkülönböztetni. Semmi szükség rá, hogy olyan elvont koncepciókat próbáljunk magunkba képzelni, mint a csí.

Éveken át tajcsiztam. Rengeteget gyakoroltam, hajnalban jártam edzeni, meg naponta többször is voltam, meditáltam, kungfuztam, aikidoztam, jógáztam... most már egy ideje csak jógázom, és annak is csak a mozgás részét csinálom, és már egy jó ideje nem tajcsizom. Nem vágyom rá. Nem esik jól. Nem szeretem a bemelegítést. Nem okoz örömet a formák "eljárása". Nem tudok azonosulni azzal, hogy jó dolog fura pozíciókban ácsorogni, mert az mások szerint "jót tesz" az egészségemnek, meg a bennem keringő "csínek" Én ezeket egyáltalán nem érzem. Különben is mi a fene az a csí? Egy szó valamire, amiről halvány lila fogalmunk sincs. Mégis úgy tettem sokáig, mintha tudnám miről van szó, mert azért csak volt valami furcsa bizsergés a kezeim között.

Tanítottam is tajcsit. Évekig. Miközben én már alig gyakoroltam, csak úgy tettem, ahogy a nagymesterek tesznek. Azzal a különbséggel, hogy nagyon távol voltam a nagymesterségtől. Ellenben a pózolás az tetszett egy darabig. De "belül" (és erre a szóra még visszatérünk) tudtam, hogy valami nem stimmel. Azért is hagytam végül abba, mert nem tudtam a kifelé mutatott kép és az érzett valóság között disszonanciát.

Sok mindenre rájöttem azóta, és a 8-10 év alatt szerzett élmények folyamatosan dolgoznak bennem. Bár már nem edzek, a tajcsi továbbra is velem van. Viszonyítási pont lett. A lovaglástól a munkahelyi helyzeteken át a párkapcsolatokig és a spirituális élményekig mindenhova beférkőzött az életembe. Nem tudom lezárni. A mozgás része nem érdekel, de a gondolkodásmód és a jelenség annál inkább.

Ezt a blogot most azért hívom életre, hogy a saját viszonyomat a tajcsihoz tisztázni tudjam, és hogy elmondjam, amit erről az egészről gondolok, meg amire eddig rájöttem. Hogy szétválasszam azt, ami tényleg használható a mindennapokban, attól, amit én pózolásnak, istenítésnek, műanyag észosztásnak és felszínes parasztvakításnak nevezek és a mindennapjainkat sem gazdagítja, inkább csak bonyolítja. Remélem tanulságos lesz, ha másnak nem is, legalább nekem. Hátha közben megjön a kedvem a gyakorláshoz is...