Éveken át tajcsiztam. Rengeteget gyakoroltam, hajnalban jártam edzeni, meg naponta többször is voltam, meditáltam, kungfuztam, aikidoztam, jógáztam... most már egy ideje csak jógázom, és annak is csak a mozgás részét csinálom, és már egy jó ideje nem tajcsizom. Nem vágyom rá. Nem esik jól. Nem szeretem a bemelegítést. Nem okoz örömet a formák "eljárása". Nem tudok azonosulni azzal, hogy jó dolog fura pozíciókban ácsorogni, mert az mások szerint "jót tesz" az egészségemnek, meg a bennem keringő "csínek" Én ezeket egyáltalán nem érzem. Különben is mi a fene az a csí? Egy szó valamire, amiről halvány lila fogalmunk sincs. Mégis úgy tettem sokáig, mintha tudnám miről van szó, mert azért csak volt valami furcsa bizsergés a kezeim között.
Tanítottam is tajcsit. Évekig. Miközben én már alig gyakoroltam, csak úgy tettem, ahogy a nagymesterek tesznek. Azzal a különbséggel, hogy nagyon távol voltam a nagymesterségtől. Ellenben a pózolás az tetszett egy darabig. De "belül" (és erre a szóra még visszatérünk) tudtam, hogy valami nem stimmel. Azért is hagytam végül abba, mert nem tudtam a kifelé mutatott kép és az érzett valóság között disszonanciát.
Sok mindenre rájöttem azóta, és a 8-10 év alatt szerzett élmények folyamatosan dolgoznak bennem. Bár már nem edzek, a tajcsi továbbra is velem van. Viszonyítási pont lett. A lovaglástól a munkahelyi helyzeteken át a párkapcsolatokig és a spirituális élményekig mindenhova beférkőzött az életembe. Nem tudom lezárni. A mozgás része nem érdekel, de a gondolkodásmód és a jelenség annál inkább.
Ezt a blogot most azért hívom életre, hogy a saját viszonyomat a tajcsihoz tisztázni tudjam, és hogy elmondjam, amit erről az egészről gondolok, meg amire eddig rájöttem. Hogy szétválasszam azt, ami tényleg használható a mindennapokban, attól, amit én pózolásnak, istenítésnek, műanyag észosztásnak és felszínes parasztvakításnak nevezek és a mindennapjainkat sem gazdagítja, inkább csak bonyolítja. Remélem tanulságos lesz, ha másnak nem is, legalább nekem. Hátha közben megjön a kedvem a gyakorláshoz is...